Kovács Hajnalka

Kovács Hajnalka

kereskedelmi vezető

Mottó

Rólam

Az ELTE-n végeztem Szervezetszociológia szakon, amely megközelítésében magában foglalja a gazdasági hasznosság szemléletét, mind pedig a személyközi kapcsolatokon alapuló csoportdinamikai alapokat. Tréningjeimen és coach támogatásaim során mindkét irány egyaránt képviseli magát. Az egyetem után közvetlenül egy kutatói ösztöndíj keretében az Egyesült Államokban tanulmányozhattam a munkahelyi konfliktusok alternatív vitarendezési gyakorlatát (Alternative Dispute Resolution), ahol mediátori kurzust is végeztem. Szervezetfejlesztő, tréner, és coach képzésekkel egészültek ki tanulmányaim az évek alatt (Concordia Szervezetfejlesztés, ICMA: International City County Management Association.) Négy évet töltöttem el a Telekomban (még Matávban), ahol több szervezetátalakítási és fejlesztési folyamatban vettem részt tanácsadóként.

A Mistral Vezető trénere és tanácsadója vagyok 2003 óta. Elsősorban a vezető fejlesztés áll hozzám közel, melyen belül általános és tematikus programokat is vezetek, pl.: Motiváció, Delegálás, Időgazdálkodás, Empowerment, Fejlesztő vezető, stb. Jelentős mennyiségben tartok értékesítési szemléletű tárgyalástechnikai programokat is. Lehetőségem volt trénerként és tanácsadóként a piac szinte minden szegmensében kipróbálnom magam. A pénzügyi szféra mellett, a termelési-, a telekommunikációs-, az utazási-, az informatikai-, a szolgáltatói és az energia szektort is megismertem. A személyes fejlesztés (coaching) és a tréningek mellett teljesítményértékelési rendszerek kialakítása is része szakmai életemnek. Óraadóként a BME Szociológia tanszékén Szervezeti konfliktusok kezelése címmel kurzust vezetek 2003 óta.